képzőművész

Vissza

Fekete Andrea

Fekete Andrea

1967. december 13-án születtem Hajdúnánáson, tősgyökeres hajdúnánási ősökkel rendelkező családba. Szüleim  pedagógusok voltak, van egy orvos bátyám. 3 gyermekem van, 2 fiú és egy leány.

Általános iskolában ott tanulhattam, ahol szüleim tanítottak, a középiskolát is itt helyben végeztem el, majd a Debreceni Tanítóképző Főiskolán lettem tanítónő orosz végzettséggel. 1989 óta a mostani Bocskai István Általános Iskola Polgári úti Intézményegységében tanítok, időközben elvégeztem a német tanítói szakot, így nyelvet is tanítok alsó tagozatosoknak.

Hagyományaink megélése, múltunk tisztelete, népművészetünk minél alaposabb megismerése életem fő részét alkotja, ennek szellemében végzem tanítói munkámat nagy tisztelettel, odafigyeléssel és a legnagyobb szeretettel. Békéscsabán elvégeztem az egyik legősibb népi kismesterséget, a nemezkészítő képzést, valamint Debrecenben a Tímárházban a Népi Játszóház vezetői tanfolyamot. Az alkotás a munkám mellett kitölti mindennapjaimat, a nemezkészítés apró lépéseinek csiszolgatása, kialakítása, egyéni arculat létrehozása alkotómunkám célja. Tárgyaim egyéniségemet tükrözik, a hordható, viselhető, használható tárgyak létrehozása népünk hagyományos mintakincseivel kombinálva. Ehhez a munkához folyamatosan képzem is magam, jelenleg a Szent Korona Szabadegyetem hallgatójaként Hagyományaink történelmünk tükrében  című képzésen veszek részt, valamint ez év ősztől a Nádudvari Kézmúves Szakiskola Mesterségoktatói szakára is jelentkeztem. Az iskolámban Kézműves szakkört vezetek, valamint  Hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzését, a nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok megírásának és megvalósításának vagyok egyik résztvevője már 4. éve, melyért ez év júniusában Polgármesteri Elismerő Oklevélben részesültem.

8 éve tagja vagyok a Szalmakalap Citeraegyüttesnek is egy éve egyesületi elnökként, ahol utánpótlásneveléssel egybekötve helybeli és környékbeli fellépéseken mutatjuk be népzenei ismereteinket, elsősorban tájegységünk gyűjtött  népdalaival.

Alkotásai

   

Vissza

esemnynaptr

2023 - Mrcius
elre nyl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2023 - prilis
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2023 - Mjus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2023 - Jnius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2023 - Jlius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2023 - Augusztus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2023 - Szeptember
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2023 - Oktber
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2023 - November
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2023 - December
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Janur
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Februr
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829
2024 - Mrcius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - prilis
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
2024 - Mjus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2024 - Jnius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2024 - Jlius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Augusztus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2024 - Szeptember
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
2024 - Oktber
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2024 - November
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2024 - December
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2025 - Janur
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2025 - Februr
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728
2025 - Mrcius
vissza nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31

hirdetsek

Okkal-Más-Okkal

Partnerünk az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület

Városdal

powered by .G.I.-CMS 1.17
admin