Fűz László
Füz Lászlónak hívnak. Hajdúnánáson születtem és azóta is itt lakom. A fotózás érdeklődési körömbe 1973 körül került. A napköziben volt egy honismereti szakkör, melyet Cary Jakabné tanárnő tartott, s amelyben szinte az egész osztály tag volt. A szakkör alkalmával bejártuk azokat a helyeket amelyek a város történelmével kapcsolatosak és már a feledés homályába merültek.
Alkalmanként Csibike néni, Szentirmai Józsefné napközis tanárunk is velünk tartott és készített rólunk fotókat a faliújságra, melyet 1-2 napon belül be is hozott a napközibe a Csokonai utcára. Itt kezdődött az érdeklődésem az iránt, hogy hogyan lehet otthon képet csinálni.
Ezt követően igen hamar megismerkedtem a fotózás és nagyítás alapjaival. Édesanyám a Béke Tsz. nyomdájában dolgozott és ott későbbi munkatársam Kapronczi Juci /Varga Lászlóné/ mutatta meg dokument papírra a nagyítás művészetét, mely nekem teljes átjött, megfertőzött melyből azóta sem gyógyultam ki.
Még általános iskolában vettem meg az első fényképezőgépemet a kor leggyakoribb képrögzítő eszközét, egy Szmena 8 M nevűt, mely Ár-érték arányban mondanánk most, elérhető volt. Mindent tudott amit a nagyok. Vegyszereket, fotópapírt, tálakat, tankot még Hajdúnánáson is lehetett venni, egyedül a nagyító gép okozott egy kis nehézséget melyet egy sikeres projekt keretében oldottam meg.
Józsi Laci barátomnak /szomszéd gyereknek/ volt egy Pajtás nevű fényképezője, nekem pedig egy kis játék biliárd asztalom. Ezt bartelbe elcseréltük és a fényképezőt átalakítottam egy cipős doboz és egy 60-as égő segítségével nagyítónak. Különösen nem dicsekszem a képalkotásával, de az első élményt megadta. Rövid időn belül sikerült normális nagyítót is beszerezni.
A gimnáziumban működött egy fotószakkör melyben én is tag voltam és itt már voltak jobb gépek. Az első komolyabb, hasznos megbízatásom is itt kezdődött, Mihalik tanár úrnak kellett nyári gyakorlaton gépészeti könyvekből ábrákat reprózni, és diakeretbe rakni. A komolytalanabb is, osztálytársaimnak kellett sokszorosítani képeket hozott újságból. Az első tükrös gépem egy Zenit-E volt. Sokáig.
A gimnázium után a Béke Tsz-be kerültem, mit ad Isten, nyomdai fényképésznek. A környéken én dolgoztam a legnagyobb fényképezőgéppel akkora, volt mint egy Trabant. Lepedőnyi filmekre dolgoztunk. Néhány év után nem teljesen véletlenül rendőrnek jelentkeztem a közlekedési osztályra. A fotós ismeretek itt igencsak hasznosnak bizonyultak. A tiszthelyettes képzőn Miskolcon a labor vezetésével bíztak meg. A zászlós képzőn Budapesten én tanítottam a kollégáimat a fotózás ismereteire. Annyi nyersanyagot kaptunk, hogy elhasználni sem tudtuk. Az iskola elvégzése után szakaszparancsnokom javaslatot tett, hogy bűnügyi technikusként alkalmazzanak. Így elmondhatom , hogy leszerelésemig. egyik oldalamon PA 63, másik oldalamon fényképező volt.
Nagyon sok fotót készítettem balesetekről, bűnügyi helyszínekről, mely ki is elégítette az igényemet, volt kihívás rendesen. Még a felépülő lakásomba a szárító helyiségbe csináltam egy fotólabort, de azt már nagyon ritkán használtam, mert a 2000-évek elején megjelentek a digitális fényképezőgépek.
2007 végén leszereltem, azóta azt fotózom amit akarok, vagy amire felkérnek. Főleg innen datálható hogy tudatosan készítek fotókat környezetemről. Eddig két önálló kiállításom volt. Az első a Móricz Pál városi könyvtárban, egy Nagyváradon és most itt. Szeretném továbbra is ezt a hobbimat folytatni, és a városról az itt élő emberekről, illetve tágabb környezetemről fotókat készíteni az utókor számára.
esemnynaptr
Városdal
powered by .G.I.-CMS 1.17
admin