Hajdúnánási Ezüstkor Nyugdíjas Egyesület

Hajdúnánási Ezüstkor Nyugdíjas Egyesület

Jogelődünk a Hajdúnánási Nyugdíjas Klub 1986-ban alakult meg anno 18 fővel. A klub megnövekedett számú tagjai 2013-ban úgy döntöttek, hogy tevékenységüket egyesületi formában folytatják, így 2014-ben megalakult a hajdúnánási Ezüstkor nyugdíjas egyesület, mely jelenleg 95 fő jegyzett taggal, ezen túl 10-15 fő tiszteletbeli taggal rendelkezik. Munkánkat éves terv alapján végezzük ötfős elnökség irányításával. Taggyűléseket kéthetente tartunk, ahol a nyugdíjasokat érintő és érdeklő témákkal foglalkozunk: egészségügy, szociálpolitika, történelem, a hagyományok őrzése és átadása.

A közösség célja minden időben az, hogy a nyugdíjas korú emberek ne legyenek magányosak, részt vegyenek egymás életében, vigyázzanak egymásra, segítsenek a gondban, munkában. a csoportos tevékenység túlmutat az „önszórakoztatás” határán, programjaikkal a települések hasonló korú lakosságának nyújtanak segítséget ahhoz, hogy az „őszi éveket” tartalmasan és örömökben gazdagon tölthessék el. A tagok, nóta népdal éneklő, néptánc és irodalom csoportot hoztak létre. Rendszeresen részt vesznek nem csak helyi, hanem megyei, sőt országos rendezvényeken, vetélkedőkön, ahol eredményeket érnek el. Büszkék lehetnek nagy létszámú énekkarukra, táncosaikra, versmondóikra, szólóénekeseikre.

Mindezen tudást felhasználva a város kulturális örökségét mutatja be a nagyvilágnak hagyományőrző tevékenységek formájában. Törekednek arra, hogy népi hagyományokat minél szélesebb körben megismertessék az érdeklődőkkel. Kutatják a tehetséget, bemutatkozási, megméretkezési lehetőséget biztosítanak számukra.

Országos és számos megyei kapcsolatot építettek ki, tartanak fenn nyugdíjas klubokkal, kulturális csoportokkal, szakmai és közművelődési intézményekkel.

Az egyesület tagjai önkéntes munkával látják el a közösségért végzett feladataikat. Részt vesznek megyei találkozókon, falunapokon, fesztiválokon és gálaműsorokon. Szellemi értékeikkel gazdagítják és öregbítik Hajdúnánás város hírnevét.

Kiérdemelték a Hajdú-Bihar megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének, a Honvédelmi Minisztériumnak és még számos település lakóinak elismerését.

Az egyesületté válás csak egy folyamat része. A 30 éves sikeres együttműködés révén eljutottunk: Hajdúszoboszlón a Hajdúvárosok találkozójára, a hortobágyi Hídi vásárra, Tokajba a Szüreti fesztiválra, Szabolcs megyében lekvár – és pálinkafőző fesztiválokra.

Nagy megtiszteltetés számunkra, amikor a többi hagyományőrző csoporttal együtt sokadik alkalommal vehetünk részt a hajdúnánási Arató fesztiválon és bekapcsolódhattunk a már több mint száz éves múltra visszatekintő Hajdú Bokréta hagyományőrző munkájába is.

Az egyesület próbái nyilvánosak, helye a hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központ. Az idelátogató gyerekek, felnőttek, idősek aktívan bekapcsolódhatnak a próba menetébe, közös daltanulás, kívánságok teljesítése, táncház.

Szervezetünk zenei kiadványok megvásárlásával és művészeti oktatók bevonásával képezi, fejleszti tudását.

Egyesületünk a hagyományőrzést, a kulturális értékek megőrzését és továbbadását tűzte ki célul.

„A jó hagyományokat ápolni kell!”

Az egyesület tagjai azon kevesek közzé tartoznak, akik nem akarnak semmit sem elfeledni az elődök tudásából és képesek tovább fejleszteni az évszázadok alatt letisztult formákat. Mert a sikereket meg kell élni, nagy örömök cselekvő részesének kell lenni.

Elnök: Tímári Balázs

email:tiba1938@gmail.com  tel:70/609-6442

   

 

esemnynaptr

2023 - prilis
elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2023 - Mjus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2023 - Jnius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2023 - Jlius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2023 - Augusztus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2023 - Szeptember
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2023 - Oktber
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2023 - November
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2023 - December
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Janur
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Februr
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829
2024 - Mrcius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - prilis
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
2024 - Mjus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2024 - Jnius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2024 - Jlius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Augusztus
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2024 - Szeptember
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
2024 - Oktber
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2024 - November
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2024 - December
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2025 - Janur
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2025 - Februr
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728
2025 - Mrcius
vissza nyl elre nyl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2025 - prilis
vissza nyl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

hirdetsek

Okkal-Más-Okkal

Partnerünk az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület

Városdal

powered by .G.I.-CMS 1.17
admin